Muszáj kiírnom magamból, mert megakadtam:
Nem kertelek, mert ez a tény: a felettünk lévő lakásban cigányok fiatalok laknak, pár hapsi, akiknél alkalmilag nők fordulnak elő néha gyerekekkel, ilyenkor általában kurva nagy ordítozás lesz…
Most éppen (hajnali 1 óra van) “csak” simán buliznak és üvöltöznek miközben hangosan szól a zene. Megjegyzem a cigit is ők dobálták ki az erkélyről, ami azóta is folyamatos.
A dilemmám a következő: ha most vagy máskor felmegyek szólni vagy rendőrt hívok, akkor rasszista vagyok, cigánygyűlölő a szemükben, és ez lesz az alapattitűdük velem szemben, holott aki engem tényleg ismer, tudja, hogy nem(!) vagyok rasszista.
A ráadásul most nem is tudok felmenni, mert be van zárva a folyosójuk ajtaja, így éppen lepattantam!
Szóval egészen egyszerűen azért vagyok kiakadva, mert nem képesek a kulturált együtélésre semmilyen formában. És én pedig ezt nem vagyok képes megértetni velük, mert akkora a szocializációs és kulturális szakadék sajnos.
Nem tudom nekik elmondani, hogy nem verünk nőt, hogy nem ordibálunk, hogy nem cigizunk liftben, hogy nem dobáljuk ki az erkélyről a cigicsikket, hogy a lakásban és a házban normál hangerővel élünk, hogy a körülöttünk lakókat ne zavarjuk, stb.
Tanácstalanul kérdezem: ti mit csinálnátok???